Nekem mindíg mindenről eszembe jut valami. Ezt hivják asszociációnak.
Most éppen arra gondolattársitok, amikor tizenéves koromban tagja voltam egy fizikai üzem szocialista brigádjának. Brigád felajánlás volt, hogy benevezünk egy olyan vetélkedőre, amiben az általános műveltség volt hivatva tesztelni.
Nekem jutott - testhezállóan - a magyar nyelv és irodalom témaköre.. Még azt is megsúgták, hogy egyebek között fő helyen Illyés Gyula kora, munkássága, hitvallása lesz a központi helyen.
Nyilvánvalóan belevetettem magam a dolgok sűrűjébe: könyvtárak, lexikonok és egyéb forrásmunkák böngészése volt a dolgom.
Illyés életútját tanulmányozva jutottam el az avantgard nevű irodalmi és képzőművészeti irányzathoz, amit a párizsi Sorbonon sajátitott el.
Lényege a szándékolt homályosság, bár a mai értelmező szótárak merész újitásokról definiálnak. /az irodalomban jártasak tudják miről beszélek/
A kérdés nem is ez. A szó arról van, hogy a mai politikai közélet, mint ha a magáévá tette volna ezt az irányzatot.
Emlékszem, nyelvtan órán, amikor tollbamondást kellett irnunk, - bár jó helyesiró voltam, de voltak olyan szavak, amiknek az irásmódja fejtörést okozott. Ilyenkor leirtam úgy, ahogy gondoltam, de a kritikus helyen az ujjammal elmaszatoltam a tintát, hogy ne legyen kivehető a szó.
Csaltam, konspiráltam ahelyett, hogy bevállaltam volna az érte járó hibapontot. Legalább megtanulhattam volna a megfelelő irásmódot.
Változnak az idők.
Ezt ma egy kicsit lájtosabban maszatolásnak nevezik, igaz, ezt komoly felnőttek játszák.
Vezetőink állása bizalmi állás, amivel élni lehet, de visszaélni nem lenne szabad!!!
