Eszembe jut az a régi vicc, amikor jószándékúan megsúgják az egyszeri embernek, hogy a felesége csalja a szódással.
Kétkedéssel fogadja az intelmet, azért mégis kivesz egy nap szabadságot, hogy meglesse a történéseket. Csakugyan, amikor a szódás elkiáltja a megszokott "Szódát, szódavizet" ... a jóember felmegy a negyedikre és ott időz egy keveset.
Emberünk utána somfordált és beigazolódni látta, amire figyelmeztették.
Másnap találkozva jóindulatúlag figyelmeztető barátjával bevallotta, hogy csakugyan igazat mondott.
- Na és mit csináltál? Elégtételt vettél?
- Mi az hogy! Lementem és kétszer jól ülepen rúgtam a lovát!
Ez a vicc azért jutott eszembe, mert hasonlóságot vélek felfedezni, hogy egyre több támadás, atrocitás éri a BKV dolgozókat.
A százmilliós, negyvenmilliós végkielégítéseket, ki tudja miért, nem ők veszik fel. Ők csak végzik a dolgukat fagyban, kánikulában. A menetjegy áráról nem ők tehetnek, sőt még kényelmetlen formaruhákat is nekik kell elviselniük, amiből mások csak kaszálnak.
