Visszaemlékszem - kiskoromban az volt a korszellem, hogy csekélyke értelmi képességű szülők (szerencsére az enyéim nem), amikor már kifogytak a fegyelmező eszközök széles tárának alkalmazásából, bevetették a "MUMUS", "zsákos ember" módszert. Lényege az volt, hogy az a megátalkodott, komisz kölyök, ha már a "szép szóra" nem hallgat, hát rettegjen a mumustól, aki elviszi és ki tudja miket fog majd csinálni vele.
Érett felnőttként dezsavű érzésem van, visszaidéződnek azok az idők, csak most nem mumusnak keresztelik el, hanem Európa Uniónak, IMF-nek azt az igazságosztót, aki tudja, mit kell kezdeni velünk, tudja a frankót, és állandóan rettegni kell a haragjától, ezért mindíg, minden körülmények között meg illik felelni számára.
Az a kisgyerek, aki folyamatosan meg van félemlítve ilyen fantomizált hatalmaktól, előbb-utóbb szülei félrevezető módszereit fogja megkérdőjelezni, s ha kell, esetleg ellenszegülni.
Összegezve:
- testi táplálékból egyre kevesebb jut,
- a szellemi táplálék pedig nem ízlik!